Lassan öt éve, hogy nem szívtam el egy szál cigarettát sem, dohányfüstmentesen élek, és nem dobáltam el közben száznegyvenezer csikket bele a természetbe, amit amúgy kitermeltem volna. A nemdohányzók védelméről szóló törvény mától hatályos módosításának értelmében viszont hirtelen újra dohányos lettem.

Állok a hév megálló végénél, a csikkerdő közepén, fújom a gőzt, és nagyon mérges vagyok. Mérges vagyok, mert egy normális világban semmi keresnivalóm nem lenne ott. Mérges vagyok, mert egy-két járókelő kárörvendő tekintete azt üzeni, hogy pont ott vagyok, ahol szerintük lennem kéne.

Jön egy huszonéves hölgy, kezében cigaretta, megáll mellettem, szívja. Mérges vagyok, mert újra dohányfüst kavarog körülöttem, pedig nem is dohányzom. Fújom a gőzt, és mérges vagyok. Mérges vagyok a felelőtlen médiára, mérges vagyok a magyar egészségpolitika korrupt, tények elől önkéntes számüzetésbe vonult bábjaira, mérges vagyok a kormánykoalíció lelkiismeretlen, gombnyomkodó biodíszleteire. Mérges vagyok, amiért a XXI. században, minden elérhető hiteles információ ellenére megtörténhet mindez.

Nézem, ahogyan mérgezi magát a hölgy, és közben megsajnálom. Megsajnálom, mert valószínűleg ő is azok közé tartozik, akik elhitték a szenzációhajhász sajtó és a magyar egészségpolitika hazugságait. Fújom a gőzt, süt rám a nap, és azt veszem észre, hogy már nem vagyok mérges.

Állok a hév megálló végénél, a csikkerdő közepén, fújom a gőzt, és nem vagyok mérges. Megértem, hogy pont ott vagyok, ahol lennem kell. Nem azért, mert igaza lenne Demjén Tibornak vagy Horváth Ildikónak, amikor azt hazudják, hogy az e-cigi nem segít a leszokásban, hogy káros a passzív pára, hogy rászoktat bárkit is a dohányzásra. Nem ezért van ott a helyem. Azért van ott a helyem, mert így ott lehetek, ahol igazán szükség van rám.

Állok a csikkerdő közepén, és karnyújtásnyira vagyok azoktól az emberektől, akik nem tudják még, hogy az e-cigarettával úgy is meg lehet szabadulni a dohányzástól, hogy nem kell közben tapaszokkal baszkódni, vagy nikotint szprézni a torkunkba, vagy a falat kaparni kínunkban. Akik még nem tudják, hogy az ártalomcsökkentés működik, és életeket ment. Ott állok élő példaként arra, hogy a dohányzást tartósan abbahagyni távolról sem lehetetlen, sőt, még csak szarul sem kell érezned magad hozzá.

Ott állunk, és a törvény egyaránt szivat engem, és szivatja a dohányost. Együtt szívunk, szó szerint, és képletesen. Tegnap még egy érem két külön oldalai voltunk. Tegnapról mára közösséget kovácsolt belőlünk egy elmebeteg jogszabály.

A magyar egészségpolitika évek óta győzködi a dohányosokat, hogy az e-cigaretta nem segít a leszokásban. Erre most kiküldött közéjük kettőszázezer felkészült, tájékozott, és kellően felbőszített misszionáriust. Kettőszázezer élő, lélegző és beszélő, hús-vér mementót arról, hogy a magyar egészségpolitika gátlástalanul hazudik. Határtalan bölcsességükben összezárták, és közös nevezőre hozták legnagyobb áldozataikat és legnagyobb ellenségeiket.

Állok a csikkerdő közepén, fújom a gőzt, és büszkén mosolygok. Büszkén, mert nincs semmi szégyellnivalóm, és büszkén, mert annyi dohányoson fogok segíteni, amennyin csak tudok. Mosolygok, mert ezt bizony elbasztátok, Ludditák.