az egészségügy ludditái kontra valóság

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Hungarikum: ha jól is lehetne, miért ne csinálnánk szarul?

2016. május 11. - mujo

Nyakunkon az új, agyhalottjól átgondolt e-cigaretta szabályozás, nézzük hát, mire is számíthatunk, és miért.

Adott egy termék, amely röpke tíz év alatt kompletten megváltoztatta a dohányzással való felhagyás lehetőségeit, világszerte dohányosok - és környezetük - millióinak segített megszabadulni a dohányfüst gyilkos gomolygásától, amely legalább húszszor kevésbé egészségkárosító használója számára, mint a blázolás, és amely az égegyadta világon semmiféle kockázatot nem jelent a kívülállók számára.

A vonatkozó tanulmányok és bizonyítékok idézésétől ezúttal eltekintenék, a korábbi posztokban tömegével idéztem már ezeket, bizonyított tényekről van szó, nem pedig feltételezésekről, vagy fantazmagóriákról, mint az ÁNTSZ és kis barátainak meséi esetében.

Aki ma, 2016-ban, a brit orvosi kamara kettőszáz oldalas összefoglaló jelentése után (amely voltaképp semmi egyebet nem tesz, mint összegzi a tényeket, amelyeket eddig is ismertünk) még mindig nem tud eleget, nincs bizonyítéka, rászoktatást emleget, káros összetevőkkel riogat, netán a nikotinra merészel hivatkozni, az vagy nem tud olvasni, vagy az agya helyén mosogatólé lötyög, vagy a kormánykoalíció képviselője, esetleg a magyar egészségpolitika tisztségviselője.

Adott tehát egy termék, amely:

  1. segít a leszokásban
  2. nem szoktat rá a dohányzásra
  3. a dohányzáshoz képest nevetségesen elhanyagolható egészségügyi kockázatot jelent használója számára
  4. nem káros használója környezetére
  5. szinte kizárólag idült dohányosok kezében található meg
  6. a legnépszerűbb eszköz a dohányzással való felhagyásra
  7. nagyságrendekkel jobb leszokási mutatókkal rendelkezik, mint bármi más
  8. hatalmas termékpalettával rendelkezik
  9. hatalmas termékpalettája révén széles rétegek igényeit képes kielégíteni
  10. nem tűzveszélyes, hacsak nem vagy közveszélyesen idióta
  11. nem hagy maga után tonnányi szemetet
  12. megismerése, szabad hozzáférhetősége társadalmi érdek lenne
  13. egyetlen fillér közpénz felhasználása nélkül új lendületet adott a dohányzás visszaszorításának
  14. soha nem látott mértékben szoríthatná vissza a dohányzást
  15. a dohány- és gyógyszeripartól független kis- és középvállalkozások tömkelegének biztosít megélhetést
  16. ellenérveit eddig soha, senkinek nem sikerült bizonyítania

Ezt a terméket szabályozni kell. Ebben vita nincs. Emberi fogyasztásról van szó, észszerű szabályok bevezetésére van tehát szükség, amelyek biztosítják, hogy az eszközök és az utántöltő folyadék, mint minden más, emberi használatra és fogyasztásra szánt termék megfeleljen azoknak az alapvető termékbiztonsági követelményeknek, hogy széles rétegek nyugodtan használhassák napi szinten. Szabályok vonatkoznak az elektronikai eszközökre, szabályok vonatkoznak az élelmiszerekre, a kozmetikai szerekre, teljesen természetes, hogy ezekre is szabályok kell, hogy vonatkozzanak.

Érdekes, hogy amíg manapság a trapéznadrág és a hétzenés kvarcóra óta a legdivatosabb dolog az EU elleni szabadságharc, addig ebben a kérdésben fel sem merült, hogy esetleg gátat vessenek az EU felől érkező nyilvánvaló baromságoknak, sőt, még rá is tettek pár lapáttal azokra szabadságharcos honatyáink és honanyáink. Mindeközben a brit parlement felsőháza épp ízekre szedi az egész EU-s direktívát, amiért az olyan ostoba és felelőtlen módon rendelkezik az e-cigarettáról. Na, az szabadságharc. Ez? Ez meg kisstílű, útszéli mutyi.

Így kaphatott az e-cigaretta Magyarországon egy olyan brutálisan kártékony és egészségellenesészszerű szabályozáscsomagot, amely a következőket mondja ki:

  1. Hungarikum: a nemdohányzók védelmében küldjük a szerencsétlen nemdohányzókat a dohányzásra kijelölt helyekre, hogy ott ne dohányozzanak
  2. Hungarikum: az egészségvédelem nevében kezeljük úgy a kvázi ártalmatlan alternatívát, mintha egy pakli cigaretta lenne
  3. ha már a dohánytermékek kiszerelését minimalizáljuk, akkor a kevésbé káros alternatíváét maximalizáljuk, az úgy dukál
  4. nincs elég szemét, így maximum 10ml-es kiszerelésben lehessen csak utántöltőt kapni, hadd dráguljon meg bónusznak minden a teljesen felesleges logisztikai terhek miatt
  5. nem tiltjuk be a széles termékpalettát, de olyan regisztrációs követelményeket vetünk ki rá, amelyet a dohánycégeken kívül senki nem tud megfizetni
  6. nem tiltunk be termékeket, csak a legnépszerűbb, legpraktikusabb, nagy kapacitású kazánokat
  7. nem tiltunk be termékeket, de csak az maradhat, amit úgy lehet utántölteni, hogy lemész hídba, csücsörítve fütyülöd a Holdfényes májusok dallamát, és felülről rádcsatlakozik egy tanker repülő, amely percenként húsz cseppel töltögeti, miközben megőszülsz
  8. ugyan csak a használók egynegyede él vele, azok, akiknek a leginkább szüksége lenne rá, de azért tiltsuk be a legerősebb utántöltőket
  9. minél többen megismerik, annál jobb, így tiltsuk be minden fajta népszerűsítését, reklámozását, még a végén több dohányos hagyná abba a füstölést
  10. Hungarikum: tiltsuk be az online boltokat, végülis csak 2016-van, amúgyis mi értelme az e-kereskedelemnek
  11. Hungarikum: skandáljuk, hogy ifjúságvédelem, és lopjuk el az egész piacot a trafikoknak, mert az majd védi őket. Vagy nem.
  12. Hungarikum: hát hova menjen a leszokás gondolatával kacérkodó dohányos, ha nem egy dohányboltba?

A levegőben lógó, még nem megerősített elképzelések szerint további, hasonló agyatlan túlkapásoklogikus lépések várhatóak a közeljövőben.

Mindezt milyen érvekkel?

  • őőőő
  • nem tudjuk
  • lehet, hogy
  • állítólag
  • nekünk azt mondták
  • talán
  • elképzelhető, hogy

Ahogyan elhangzott, a kimondott szándék az egészségvédelem, a nemdohányzók és a fiatalok védelme. Az egyik felsőházi brit lordot idézve: sajnos a következmény az, ami számít, és nem pedig a szándék.

Köszönjük, magyar egészségpolitika (ÁNTSZ, NEFI, Korányi, OKI, OKBI, OGYEI), köszönjük, szaktárca (EMMI), köszönjük, Népjóléti Bizottság, köszönjük, Fidesz-KDNP. Tőletek, ennél jobbat, hiába is vártunk volna. 2016 május huszadikától minden egyes dohányzás miatt elvesztett élet és súlyos megbetegedés a ti lelketeken szárad.

A bejegyzés trackback címe:

https://gozler.blog.hu/api/trackback/id/tr488707900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása