A minap beleképzeltem magam a dohányzás visszaszorításáért felelős aktatologatók helyébe, mit is kezdenék én ezzel az egész elektromos cigaretta jelenséggel.

A dohányzás ellen küzdeni rettenetesen unalmas feladat lehet. A módszerek nem változtak évtizedek óta, néha ugyan felkavarta az állóvizet egy új ízesítésű nikotinos cukorka megjelenése (ami hogy, hogy nem, de nem vonzó a gyermekek számára, csak a málnás e-liquid), vagy egy új tabletta kifejlesztése, ami hébe-hóba öngyilkos gondolatokat vált ki az azt fogyasztó dohányosnál (kicsire nem adunk), lényegi újdonság azonban időtlen idők óta nem történt a nap alatt. A füstmentes világ felszentelt lovagjai szépen lassan a gyógyszeripari óriások termékértékesítőivé degradálódtak, belehíztak páncéljaikba, belekényelmesedtek a közpénzen fenntartott hivatali székekbe. Nyugodt, kellemes időket élnek, a szél se fúj.

A dohányzás ellen küzdeni rettenetesen hálátlan feladat is egyben. A már említett hagyományos leszoktató módszerek rettentő gyenge leszokási mutatókkal rendelkeznek, pár százalék sanszot adva a dohányosnak, hogy az felhagyjon önpusztító szenvedélyével. Mindezt úgy, hogy tízből kilenc egy év múlva ismét visszatér a dohányzáshoz. Nem sok sikerélménnyel kecsegtet tehát ez a hivatás, de a kicsinek is tudni kell örülni. Az, hogy ebben a tempóban szorítva vissza a dohányzást előbb fog kihunyni a nap, minthogy a füstmentes világ utópiája beköszöntene, az részletkérdés.

Az egészben talán az egyetlen pozitívum, hogy néha el lehet ruccanni egzotikus helyekre egy-egy WHO konferencia keretében, hátbaveregetni egymást egy kis önigazolásért, hogy ugye, milyen fontos is az, amit mi csinálunk, aztán lebarnulva hazajönni és herdálni tovább a töméntelen mennyiségű közpénzt.

Unalmas, stagnáló, gyengén muzsikáló terület tehát ez, amelynek egyetlen létjogosultsága, hogy eddig jobbat még nem találtak ki nála. Egészen 2003-ig.

Ekkor jött az elektromos cigaretta, egy forradalmi találmány, amely magában hordozza a potenciált, hogy átrajzolja az egész dohányzás elleni küzdelem térképét, és leakassza az emberiség feje felől a bagózás damokleszi kardját. Nem állítom, hogy az e-cigaretta a dohányzás visszaszorításának szent grálja, de a következő évtizedek során ennél közelebb valószínűleg nem kerül hozzá semmi.

Ha csak a fele lenne igaz annak, ami elmondható az e-cigarettáról, a dohányzás visszaszorítás álmatagon tespedő szereplőinek akkor is ki kellett volna ugraniuk a karosszékből, és mérgezett egérként rohangálni, heurékát üvöltözve. Végre egy eszköz, ami kimozdíthatja a holtpontról az évtizedek óta impotens törekvéseket! Vagy csak úgy egyáltalán: végre történik valami!

Ha én lennék a helyükben, biztosan bezsongtam volna örömömben. Mohón vetettem volna magam minden fellelhető információ után, hogy minél többet megtudjak erről az eszközről és a benne rejlő lehetőségekről. Simára kilincseltem volna a tenyeremet a minisztériumokban támogatásért kuncsorogva, hogy felmérések és kutatások sorát indíthassam útnak, megismerni, hogy kis országunk határain belül milyen felhasználói szokások alakultak ki, mit mondanak azok, akik már jó ideje használják és a saját bőrükön tapasztalják eredményeit. Segít? Letetted? Csökkentetted? Működik? Lehetne integrálni a meglévő, szánalmasan gyengén muzsikáló megoldások mellé?

Ehelyett mi történt? Semmi. Évekig semmi. Se egy felmérés, se egy kutatás. Mintha nem is létezne az e-cigaretta. Mintha nem halna bele évente 25.000 magyar a dohányzásba, mintha nem lenne tehetetlen évtizedek óta az ezt a számot csökkenteni hivatott hazai és nemzetközi törekvés. Az egyetlen hivatalos álláspont, amit hallani lehetett: nem tudunk eleget az e-cigarettáról. Tíz évvel a megjelenését követően, azok az emberek, akiknek hivatása mindent tudni a dohányzás visszaszorításának lehetőségeiről, még mindig nem tudtak róla eleget. A lelkes civilek, akiknek ez nem hivatása, csak az életük múlik rajta, mindeközben meggyőző tudományos bizonyítékok erdején rágták át magukat, meggyőződve arról, hogy az elektromos cigaretta megjelenése tényleg a legnagyobb horderejű esemény a dohányzás elleni küzdelemben.

Hol tartunk most? Ez a csipkerózsika álmából felébredt szörnyszülött mozgosította magát, és ugyan továbbra sem tud eleget az e-cigarettáról, lévén gondosan kerül, vagy meghamisít minden tényt amely alátámasztja az elektromos cigaretta hasznosságát, működőképességét és életmentő potenciálját, de szabályozni nem rest azt. Rásüti a dohányzás bélyegét, légbőlkapott egészségügyi kockázatokat kreál, dohányfüstbe és dohányboltba kerget nemdohányzó embereket, tönkreteszi mások évek alatt felépített vállalkozásait. Ez van, a dohányzás, a leszoktatás, a dohányzással járó megbetegedések kezelése évi közel ezer milliárdos játszótér, ahova belépni csak a nagyon kiváltságosoknak szabad. Hogy mindez ellentétes hivatásuk megfogalmazott céljaival? Kit érdekel?

Miről is szól a dohányzás visszaszorítása? Dohányozzzanak kevesebben, kevesebbet. Mit csinál az elektromos cigaretta? Távol tartja használóját a dohányzástól. Mit csinál az elektromos cigaretta használó? Kevesebbet, vagy egyáltalán nem dohányzik. Triviális helyzet, legalábbis annak kéne lennie.

A kérdés adott, mennyire kell katasztrofálisan szarnak lenned a hivatásodban, hogy az már feltűnjön valakinek és elmozdítsanak a helyedről, mert életeket kockáztató, kártékony, elromlott eleme lettél a gépezetnek? A dohányzás visszaszorításáért tespedő ludditáknál úgy tűnik ennek nincs érzékelhető határa. Még.