az egészségügy ludditái kontra valóság

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (3/4)

2015. december 22. - mujo

Kihagyják-e a lehetőséget milliók életének a megmentésére a dohányzásellenes szószólók és szabályozók, ahogyan ismét ugyanazt a taktikát alkalmazzák, mint a dohánytermékek déminozálásakor?

David Amsden RollingStones.com-on december 21-én megjelent E-Cigs' Inconvenient Truth: It's Much Safer to Vape című cikkének a fordítása. Harmadik rész a négyből.

Az elektromos cigarettát 2003-ban találta fel egy kínai vegyész (Hon Lik, a ford.), akinek az édesapja is a dohányzásban hunyt el, és aki úgy gondolta, hogy a technológia tud odáig fejlődni, amilyennek a dohányzásnak kéne lennie: egy nem kockázatmentes, de nem is halálos szokássá. Ahogyan a hagyományos cigarettáknak, az e-cigaretta célja is a nikotin belégzésének biztosítása. De azáltal, hogy a dohányt, mint összetevőt egy szintetikus, nem mérgező, nikotinnal elegyített folyadékra (propilén-glikol és növényi glicerin) cseréli, amelyet égés helyett egy akkumulátorral hevítenek fel, az egyenletből eltüntette a dohányzás legártalmasabb velejáróit. Ahogyan Walsh mondja, megfogalmazva, hogy mi késztette a Purebacco megalapítására: "A küldetésünk a kezdetektől fogva az volt, hogy a dohányzásnál jóval kellemesebb élményt nyújtsunk, a dohányzást halálossá tévő kátrány és nehézfémek nélkül". Alepvetően ez nem sokban különbözik az elfogadott leszoktató termékek, mint a rágók és tapaszok mögött meghúzódó gondolattól, egyetlen szembetűnő különbséggel - az elektromos cigaretta célja, hogy használója élvezze azt. Hogy a kormányzat elfogadhassa, újra kell gondolnia ami korábban elképzelhetetlen volt: azt, hogy a dohányzás egy bizonyos formája tolerálható, akár társadalmilag elfogadottnak is tekinthető.

Stanton Glantz, a Kaliforniai Egyetem dohányzás visszaszorítással foglalkozó professzora nem válogatja meg a szavait, amikor cáfolattal próbál élni az e-cigaretta utópisztikus igéretével kapcsolatban. "Totális baromság", állítja ő. Nem mintha Glantz egyáltalán nem értene egyet a brit e-cigaretta tanulmány eredményeivel, bár úgy gondolja, hogy jóval veszélyesebb, mint amit a jelentés sugall. "Megeszem a cipőmet, ha az a 95 százalékos szám igaznak bizonyul öt év múlva is", mondja. "De valóban, ahhoz nem férhet kétség, hogy az e-cigarettázás jobb, mint a dohányzás". Miközben olyan fantáziát dédelget, amelyben minden dohányos e-cigarettára vált - "Ez természetesen nagyszerű lenne" - ami valójában aggasztja őt, az az, hogy hogyan is használják azt igazából a fogyasztók. "Vannak olyan emberek, akik teljesen felhagytak a dohányzással ennek köszönhetően?", kérdi. "Igen, úgy gondolom vannak. Nagyszerű. De a legtöbben úgynevezett kettős használók, olyanok, akik együtt haználják az e-cigarettát a hagyományos dohányzással, gyakran azért, hogy ott is használják, ahol egyébként nem dohányozhatnának. Ha azt vesszük, hogy ezek az emberek arra használják, hogy több veszélyes anyagot lélegezzenek be, mint egyébként, nos, az egyértelműen negatív hatással van a közegészségre".

A fordító megjegyzései: Stanton Glantz közismert elektromos cigaretta ellenző. Bár a fentiek fényében úgy tűnik, hogy némileg árnyalódott mostanra az eszközzel kapcsolatban kialakított véleménye, továbbra is előszeretettel él olyan elképzelésekkel, és fújja fel azokat, amelyeket a témában végzett kutatások cáfolnak, lásd pl itt, itt és itt. A fogalmazásának módjából arra is lehet következtetni, hogy neki sem erőssége az élő, hús-vér elektromos cigaretta használók tapasztalatai iránti érdeklődés, különben nem gondolná, hanem tudná, hogy igen, szép számmal akadnak dohányzásról teljesen leszokott e-cigaretta használók. Talán az is feltűnne neki, hogy amíg a kettős felhasználó e-cigarettázó ott használja készülékét, ahol nem dohányozhat, addig sem a dohányzásra kijelölt helyre meg dohányozni, ahogyan egyébként tenné. Nem extra veszélyes anyagot lélegez be tehát a dohányzáson felül, hanem időt és kényelmetlenséget spórol, és összességében csökkenti a szervezetébe bevitt veszélyes anyagok mennyiségét. Az öt év és a 95 százalék kérdésére akár pontot is tehetne, mindössze olyan e-cigaretta használók egészségi állapotát kellene hozzá megvizsgálni, akik már legalább öt éve nem dohányoznak. Ilyenek is akadnak azért bőven.

Idén áprilisban a CDC (az amerikai járványügyi hivatal, a ford) által közzétett jelentés szerint az elmúlt évben megtriplázódott a felső tagozatos és középiskolás fiatalok körében az elektromos cigaretta használat - ezen eredményeket Glantz és mások úgy idézik, mint annak bizonyítékát, hogy az e-cigaretta a nikotinfüggők új generációját teremti meg, kiváltképp, hogy olyan ízesítésben is kapható, amely szerintük kifejezetten a fiatalkorúak elcsábítására lett kitalálva. Ahogyan nagyon sok e-cigarettával kapcsolatos jelentést, úgy ezt is lehet azonban jóval kevésbé vészjósló módon értelmezni. A tanulmány például egyáltalán nem tesz különbséget a rendszeres használók és az olyanok között, akik az elmúlt harminc napban pusztán egyetlen slukkot próbáltak, vagyis egyáltalán nem számol a tinédzserek kísérletező kedvének valószínűségével. A jelentés egyben azt is kimutatta, hogy az elektromos cigaretták elterjedése óta a fiatalkorú dohányzók száma nemhogy nem nőtt, de korábban sosem látott mélyponton van.

A Harvard e hónapban nemrég kiadott tanulmánya azt sugallja, hogy az e-cigarettázás legalább egy szempontból lehet annyira káros, mint a hagyományos dohányzás. Az egyetem kutatói úgy találták, hogy az ízesített utántöltők 75 százalékában kimutatható a diacetyl nevű vegyület, amely leginkább a mesterséges vajas ízesítésekben használatos. Míg megenni biztonságos, a belélegzésének veszélyeire a kétezres évek elején fény derült, amikor több pattogatott kukorica gyár munkása is a "popcorn tüdő" néven elhíresült tünet jeleit mutatta, amely a tüdőszövet visszafordíthatatlan hegesedését okozza, és légszomjjal és köhögési rohamokkal jár. A Harvard tanulmánya az elkerülhetetlen, újra és újra visszatérő szalagcímekhez vezetett, amelyek némelyike remekül bizonyította, hogy a média mely kevés képviselője van tisztában a hagyományos dohányzás veszélyeivel. "Az ízesített e-cigaretta rosszabb lehet, mint a nikotin", jelentette ki a Mother Jones című oldal, ráerősítve arra a téves elképzelésre, amely szerint a nikotin, és annak bármely beviteli formája, legyen szó dohányzásról, vagy e-cigarettázásról, az élenjáró veszedelem. Bár a Harvardéhoz hasonló tanulmányok elengedhetetlenek, hogy jobban megismerjük az elektromos cigarettát, sajnos túl gyakran ellentétes eredményekre vezetnek. A hagyományos cigaretták például a diacetyl közismert forrásai - az e-cigarettához képest több, mint százszoros mennyiségben - ennek ellenére a dohánytermékekkel kapcsolatos korábbi tanulmányok úgy találták, hogy még ez a mennyiség sem elegendő, hogy popcorn tüdőt okozzon a dohányosokban.

"A Harvard tanulmánya tökéletes példája annak, amit újra és újra láthatunk megtörténni", mondja Michael Siegel, orvos és a Bostoni Egyetem professzora. "Úgy kelt félelmet, hogy elhallgat egy kulcsfontosságú információt, aláásva a közvélemény ismereteit a dohányzás súlyos hatásait illetően, és visszás közegészségügyi eredményeket szül". Siegel, aki San Franciscoban Glantz alatt tanult, karrierje nagy részét a dohánycégekkel szembeni hadakozással töltötte: bírósági szakértőként, az éttermek és italózohelyek dohányzási tilalmáért küzdve, a fiataloknak történő dohánytermék értékesítés betiltatásáért harcolva. Amikor az e-cigaretta terjedni kezdett, Siegel szkeptikus volt, azt gondolta, hogy nincs többről szó, mint a dohányzás veszélyeit elfedő termékről. Mára azonban annak a nézetnek az egyik leghangosabb szószólójává vált, amely szerint az e-cigaretta sikerre vezethet ott, ahol a dohányzás elleni harc kudarcot vallott. Mivel a jelenlegi e-cigaretta piac fogyasztóinak döntő többsége vagy megrögzött dohányos, vagy korábban volt az, az amerikai állam szabódását aziránt, hogy az e-cigarettát a dohányzás biztonságosabb alternatívájaként lehessen népszerűsíteni, felelőtlenségnek tartja. "Még a legrosszabb elképzelhető forgatóköny szerint is - amennyiben egy napi egy dobozos dohányos csak napi egyetlen szál cigarettát vált ki e-cigarettával - jobb lenne a helyzet, mint ami most van", mondja Siegel. "Minden egyértelmű bizonyíték azt mutatja, hogy ezek az eszközök kevésbé egészségkárosítóak, akkor miért nem bátorítjuk a dohányosokat, hogy váltsanak? Ha megtennénk, életek millióit mentenénk meg, és a generációnk legnagyobb közegészségügyi mérföldkövéről lehetne szó".

Előzmények:
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (1/4)
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (2/4)

Folytatás:
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (4/4)

A bejegyzés trackback címe:

https://gozler.blog.hu/api/trackback/id/tr988192336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása