az egészségügy ludditái kontra valóság

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (2/4)

2015. december 22. - mujo

Kihagyják-e a lehetőséget milliók életének a megmentésére a dohányzásellenes szószólók és szabályozók, ahogyan ismét ugyanazt a taktikát alkalmazzák, mint a dohánytermékek déminozálásakor?

David Amsden RollingStones.com-on december 21-én megjelent E-Cigs' Inconvenient Truth: It's Much Safer to Vape című cikkének a fordítása. Második rész a négyből.

"Az emberek a nikotinért dohányoznak, de a kátrányba halnak bele". Michael Russell, a dohányzás visszaszorításának szülőjeként tisztelt dél-afrikai származású tudós, írta ezeket a szavakat 1976-ban. Abban az időben a dohányzás megértésének egy drasztikusan új megközelítése volt ez: fiziológiai függés egy anyagtól, és nem pedig egyszerűen pszichológiai berögződés. Most, közel negyven évvel később, Russel megállapítására árnyék vetül, ahogyan a dohányzás elleni több évtizedes küzdelem átalakult a nikotin elleni harccá. Ahelyett, hogy a paletta azon felén foglalna helyet, ahol a stigmák nélküli koffein- és alkoholfogyasztás is található, ma a "nikotin" szó amputált végtagok és terjeszkedő tumorok képét idézi - annak ellenére, hogy - ahogyan azt Russell is megállapította - sosem a nikotin volt a halálos összetevő a cigarettában.

Meglepetésként érhet minket az az ismeret, hogy a nikotin a cigarettától elválasztva relatíve egészen jóindulatú dolog. Bár nem kockázatmentes - károsíthatja a magzatokat és befolyásolhatja a növekedésben lévő fiatalok agyának fejlődését - de előnyös tulajdonságokkal is rendelkezik. A nikotin, ez a csábító anyag, egyszerre rendelkezik felpörgető és lelassító hatással is a használója mindenkori állapotához képest, bizonyítottan javítja a koncentrációs készséget, valamint nyugtatja az idegeket. "Bizonyos megközelítésben én úgy gondolok a nikotinra mint a tökéletes pszichotrópikus anyagra", mondja Paul Newhouse, a Vanderbilt Egyetem tudósa, aki azzal töltötte karrierjét, hogy nikotin adagolásával javítsa a tudat működését különböző állapotú pácienseiben, az Alzheimertől és Parkinson kórtól kezdve a kemoterápia és a HIV gyógyszerek által kiváltott ködös tudatállapotig. "Az agyban található nikotin receptorok inkább modulátorként, mint klasszikus ingerátvivőként viselkednek, folyamatosan monitorozva az egész rendszert, stimulálva, ami stimulációra szorul, és nyugtatva, ami nyugtatásra szorul", sorolja Newhouse, miközben a nikotin terápiás célú lehetőségeiről és a szabadidős fogyasztásra való felhasználásáról beszél. "Ezért láthatjuk a dohányosoknál, hogy cigarettával kelnek, és azzal is fekszenek".

A nyolcvanas évek óta a dohányzás veszélyeinek hangsúlyozásaképp a dohányzás ellenes csoportok elkezdték azt hangoztatni, hogy a nikotin pont olyan erős függőséget okoz, mint a heroin - ma ugyanezt a borzongató állítást hallhatjuk az elektromos cigarettát ellenző kezdeményezések oldaláról, mint például a kaliforniai "Still Blowing Smoke" ("még mindig füstölsz", a ford.) kampány. Az igazság azonban ennél mindig  is jóval összetettebb volt. Laboratóriumi körülmények közök a patkányok például sosem adagolják azt maguknak, ellentétben például a kokainnal, amit igen. Newhouse a kutatása során elsődlegesen tapaszok útján biztosítja a nikotint pácienseinek, és még azok sem mutattak elvonási tüneteket a kísérleti időszak lezárultával, akik egy éven keresztül rendszeresen kapták azt. "Senki sem ment ki az ajtón és vett magának egy doboz cigarettát", mondja. "Az olyanok számára, mint például én, aki arra használja a nikotint, hogy embereken segítsen vele, kifejezetten hátrányos, ha olyan képet festenek a róla, mintha a heroinnal hasonlatos függőséget okozna, amikor valójában ettől igen távol áll".

Mitch Zeller, az FDA (Food and Drug Administration, kb mint a mi GYEMSZI-nk és OGYEI-nk, a ford.) Dohánytermék Központjának (az intézmény azon osztálya, amely az e-cigaretta szabályozásán dolgozik) igazgatója szerint ezek az új eszközök igen nagy kihívást jelentenek a korábbi elképzeléssel szemben, hogy a nikotin nem egyéb, mint veszélyforrás. "Az elektromos cigaretta lett a kampányarca azoknak a kérdéseknek, amelyeket társadalmi szinten fel kell tennünk a nikotinnal kapcsolatban", mondja Zeller. "Egyik ilyen kérdést sem egyszerű megválaszolni". Zeller rámutat, hogy a mindennapos felhasználásra szánt nikotin szövetségi szintű elfogadottsága a rágógumik és tapaszok formájában (amelyeken egyáltalán nincs feltüntetve, hogy függőséget okoznának) a bizonyíték rá, hogy talán mégsem olyan alattomos anyagról van szó, mint azt sokan gondolják. "Hogyan lehet ugyanaz az anyag, amit annyi halálozással és megbetegedéssel hoznak kapcsolatba egyben annyira ártalmatlan, hogy bárki megvásárolhatja orvosi rendelvény nélkül is?" teszi fel a kérdést. "A válasz kulcsa a bevitel módjában rejlik, és nem magában az anyagban".

Amíg a nikotin az emésztésen keresztül sokféle alapvetően ártalmatlan módon bevihető a szervezetbe, az igazi potenciálját - és a függőség lehetőségét - belélegezve mutatja csak meg. A tüdőn keresztül másodpercek alatt eljut az agyba, célba juttatva azt a kielégítő löketet, amelyre a dohányosok úgy vágynak (egy nikotintapasz esetén ezzel szemben több perc is eltelhet addig). A szokás tehát, amely annyira függővé tehet, mint a heroin, a dohányból készült cigaretták elszívása, és nem pedig a nikotin fogyasztása. Nem arról van szó tehát, hogy a dohányzást azért kellett üldüzni, mert függőséget okoz, hanem azért, mert a függőség kielégítése olyan tevékenységgel párosul, amely megöli használóját. Mindez szőrszálhasogatásnak is tűnhet, ha nem vesszük figyelembe, hogy Amerikának egyáltalán nem egységes a függőségek kezelésével kapcsolatos álláspontja. Ha az lenne, akkor csordákban vonulhatnának a Starbucks törzsvendégei a rehabilitációs klinikákra, lenézhetnénk mindenkit, akinek egy pohár borra van szüksége, hogy lazítson egy kicsit, ahelyett, hogy csatlakoznánk hozzájuk, és úgy nagyjából az egész gyógyszeripart olyan fényben kéne látnunk, mint egy mezei sarki drogdílert.

Előzmény:
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (1/4)

Folytatás:
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (3/4)
Az e-cigi fájó igazsága: sokkal biztonságosabb gőzölni (4/4)

A bejegyzés trackback címe:

https://gozler.blog.hu/api/trackback/id/tr488192202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása