az egészségügy ludditái kontra valóság

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

Gőzlér blog: őszintén az e-cigarettáról

A dohányzásra visszaszokás nem probléma a Dohányzás Fókuszpont szerint

2016. május 18. - mujo

Egészen érdekes párbeszéd zajlott reggel a TV2 Mokkájában, kiemelném egy nagyon durva részét (01:07-től látható).

Műsorvezető: Én nem vagyok dohányos, de én azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül egy jó irány, ugyanis visszaszoktathatja a rendes cigarettára azokat, akik egyébként napközben élnének az e-cigarettával, de nem tudnak vele élni, mert bent a munkahelyen, az irodában, bárhol, nem tudják ezt használni, kimennek a többiekkel és újra rágyújtanak. Nem biztos, hogy jó ez, nem?

Demjén Tibor: Hát az elektronikus cigaretta megjelenését megelőzően is visszaszoktak a dohányzásra sokan, mert látták, hogy mások dohányoznak, tehát én azt gondolom, hogy nem biztos, hogy ez a jó irány, amikor erről gondolkozunk.

Álljunk is meg egy pillanatra. Magyarországon, a dohányzás visszaszorításáért felelős állami intézmény vezetője szerint nem jó irány azon gondolkozni, hogy visszaszoknak-e a dohányzásra az emberek. Csak minden második fog ebbe belehalni, de ezen morfondírozni kár, mert korábban is sok ex-dohányos visszaszokott már a dohányzásra. Ez kérem egy teljesen normális állapot, és nem a csődöt mondott hagyományos leszoktató módszerek gyenge hatékonyságának köszönhető, amúgy javításra szoruló jelenség. Az, hogy a hagyományos módszerekkel leszokók több, mint 90%-a egy éven belül visszaszokik a dohányzásra (1), azon nincs miért javítani, így van ez, mióta világ a világ, ezen keseregni kár is. Az, hogy az e-cigaretta használók esetében ez az arány fordított, és mindössze 6 százalékuk szokik vissza egy éven belül (2), az egy olyan dolog, amin elgondolkodni nem jó irány.

A jó irány természetesen azon gondolkodni, hogy fiatalok tömege szokik rá a nikotinra. Azon elgondolkodni, hogy ennek minden felmérés és statisztika (kivéve a NEFI igen kreatívan kiszámolt adatait) ellent mond, bizonyára szintén nem jó irány. Az probléma, hogy az e-cigaretta újranormalizálhatja a dohányzást - amely teóriát szintén minden felmérés és statisztika cáfolt eleddig - de az nem probléma, ha az emberek visszaszoknak a dohányzásra, mert amúgyis sokakkal megtörtént már mindez. Megismétlem: ez az ember a dohányzás visszaszorításáért felelős állami intézmény vezetője.

Természetesen azon sem érdemes elgondolkodni, hogy miféle itt-a-piros-hol-a-piros játékot játszanak ezek az intézmények, amely keretében hirtelen irrelevánsá válik a dohányfüst egészségre gyakorolt hatása, amely miatt az egész dohányzás visszaszorítása és nemdohányzók védelme mozgalom egyáltalán elindult, és hirtelen az egyetlen fontos kérdés a nikotin fogyasztása lesz, amely önmagában nem jelent nagyobb egészségügyi kockázatot, mint a rendszeres kávéivás. A dohányfüst, amely minden második dohányos életébe kerül (3, 4), a továbbiakban már említésre sem méltó, sokadlagos szempont. Felteszem ezen elgondolkodni sem jó irány.

Még húsz-huszonöt évig fokozott óvatossággal kezelnék szívük szerint az e-cigarettát. Közel tíz évig le se tojták, de most, amikor már tisztán látható, hogy dohányosok millióin segít, most hirtelen égető problémává vált. Ezalatt a huszonöt év alatt csak közel 750.000 magyar fog belehalni a dohányzásba, a mindenkori népesség több, mint 7.5%-a. Nem a nikotinfogyasztásba, hanem a dohányfüst okozta megbetegedésekbe. Abba a dohányfüstbe, amelytől az e-cigaretta teljes egészében megszabadítja használóit. Abba a dohányfüstbe, amely a dohányzásra kijelölt helyeken kavarog. Ezen elgondolkozni is kár, ugyebár.

1) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1759113/
2) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/24229843
3) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2541142/
4) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4339244/

A bejegyzés trackback címe:

https://gozler.blog.hu/api/trackback/id/tr168727550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása